Sablon.hu

Nagy téma lett Magyarország az elmúlt hetekben. A BBC diagramja hétről hétre mutatja, hogy Magyarország szinte folyamatosan a hírfolyam sűrűjében található. Ön szerint mivel vívtuk ki ezt a hírnevet magunknak?

- Két dolog váltotta ki ezt a reakciót. Első az úgynevezett nem-ortodox gazdasági intézkedések sorozata az elmúlt másfél évben. Bár úgy vélem, hogy a nem-ortodox jelző túlságosan hízelgő ezekre a döntésekre. Egyszerűen ostoba gazdasági intézkedések voltak, félrevezetőek és kártékonyak, amelyek bizonyíthatóan sok száz milliárdos kárt okoztak az országnak. A közgazdászok ebben szinte mind egyetértenek. Nem csoda, ha erre felkapják a fejüket külföldön, mert feltűnő, ha egy európai országban a felelős kormány ilyen érthetetlen, ostoba és súlyos károkat okozó gazdasági intézkedések sorozatát teszi, miközben az ország egyértelműen a gazdasági hanyatlás felé indul.

A másik ok az Európában szinte példátlan demokráciaellenes lépések sorozata. Egy sor olyan intézkedés történt, ami a hatalmon lévő párt hatalmának bebetonozását szolgálta. Ezekre nincs mentség: nem a demokráciát és a pluralizmust szolgálják, hanem egyszerűen a hatalom megtartását. Természetesen ez ma Európában szemet szúr.

A felmérések szerint valóban csökkent a kormány támogatottsága, de nem fogyott el, és ez a demonstrációkon is látszik. Mi az, ami ennyi ellentmondás mellett is fenntartja a bizalmat a kormány iránt?

- Pszichológusként és a nemzetközi életet követő szakemberként meglepőnek tartom, hogy a kormány ilyen tartós támogatottsággal rendelkezik. A békemenet meglepő esemény volt, mert egy országban, ahol a kormány másfél év alatt ennyi mindent elhibázott, ahol a gazdasági helyzet és az ország nemzetközi megítélése ennyire negatív, ahol mindenki szeme előtt halmozódnak a problémák, mégis kimegy sok tízezer ember az utcára. Erre pszichológiai magyarázatot kellene keresnünk. A kormány nagyon sikeresen igyekezett megmagyarázni a saját tévedéseit: kívülre hárítja a felelősséget, és nemzetközi konspirációra hivatkozik. Sajnos egy fejletlen, nem megalapozott demokráciában az emberek egy része ezt elhiszi és elfogadja. Ebben látom a legnagyobb problémát. Mert az intézményeket és a törvényeket át lehet írni, újra lehet fogalmazni az alkotmányt, vissza lehet állítani a sajtószabadságot, viszonylag egyszerűen helyre lehet tenni szinte mindent. Sokkal tovább tart viszont semlegesíteni ezt a fajta gondolkodásmódot, ami a kormánynak köszönhetően elterjedt a magyar polgárok között; azt a meggyőződést, hogy támadnak minket, ellenünk vannak.

Szakemberként hogy látja, mi kell ahhoz, hogy valaki el tudja fogadni a kritikát, hogy ki tudja választani a bírálatok közül azt, hogy mi a hasznos?

- Tisztánlátás és pragmatizmus. Hosszú távon nem kikerülhető a valóság és a tények világa. Ha az emberek alapvetően ideológiai pozícióból ítélik meg a világot, akkor nagyon könnyű figyelmen kívül hagyni azokat a mozzanatokat, amik nem illenek a világképükbe. Szerintem egy politikustól elvárható, hogy a valóság talaján álljon és pragmatikus legyen, tudjon változni és komolyan vegye az olyan információkat, amelyeket nem várt, amelyek nem esnek egybe az előzetes elképzeléseivel. Enélkül nem lehet jól kormányozni. A miniszterelnök úr legutóbbi országértékelő beszédéből azonban nekem úgy tűnt, hogy számára ez nem így van. Inkább egy alapideológiát követett, amiben az oda nem illő tények, mozzanatok egyszerűen nem számítanak.

Miért nem tanulta meg a társadalom húsz év alatt a helyén kezelni a politikusok beszédét?

- A kommunista időszak nagyon nagy felelősséggel tartozik a tudatrombolás területén. Nyomot hagytak a negyven év szüntelen hazugságai és félrevezető elemzései, de sajnos ami most történik, az leginkább a gulyáskommunizmus időszakára jellemző, amikor ugyancsak sikerült a magyar polgárok jelentős részével elhitetni, hogy a diktatúra mégis­csak elfogadható rendszer lehet. Pedig a diktatúra összeomlásra volt ítélve, de azzal, hogy bizonyos jólétet biztosítottak az emberek számára, sikerült őket megtéveszteni. Ami most történik, ellenkező előjellel ugyan, de nagyon hasonló. Most egy állítólagos külső összeesküvésre hivatkozva, és egy romantikus, illuzórikus magyar múlthoz visszanyúlva sikerül megint úgy elferdíteni sok ember tudatát, hogy nem veszik észre: a kormány egy sor gazdasági és politikai intézkedésével a saját jólétüket és személyes szabadságukat rombolta le.

Úgy tűnik, hogy a mai kormánynak folyamatosan szüksége van ellenségekre, amivel igazolni tudja saját nélkülözhetetlenségét. Nem minden országra jellemző ez. Ausztráliának például vannak ellenségei?

- Szerintem Magyarországnak sincsenek ellenségei. Alapjában majdnem mindig hazug beállítás az, amikor egy ország belső problémáit a hatalom megtartása céljából egy vélt külső ellenségre hárítják. A magyar kormány bizonyos intézkedéseivel szemben megfogalmazott kritikák nem országkritikák, hanem egyedül és kizárólag a kormányt bírálják. Nagyon veszélyes és erkölcsileg elfogadhatatlan a kormány részéről, hogy az ellene megfogalmazott és gyakran jogos kritikát hamisan és félrevezetően az ország elleni kritikaként mutatja be, és még meglepőbb, hogy az emberek egy jelentős része ezt el is hiszi. Magyarországnak, mint országnak nincsenek ellenségei, senki, különösen a nyugati demokráciák részéről nem akarja tönkretenni, megalázni, kizsákmányolni, vagy bármilyen módon hátrányba kényszeríteni. Ez egyszerűen nem igaz. Ellenkezőleg: a kormány ellen megfogalmazott egybehangzó nemzetközi kritikák éppen hogy az ország és a magyar polgárok jól felfogott érdekében fogalmazódtak meg. Meglátásom szerint abszurd és tragikus, hogy huszonkét évvel a diktatúra összeomlása után ilyen hamis és félrevezető konspirációs elméletekkel és egy mesterségesen létrehozott külső támadás illúziójával több tízezer embert ki lehet vinni az utcára, hogy egy olyan kormány mellett tüntessenek, amely az elhibázott döntéseivel a polgárok jólétét és szabadságjogait jelentősen korlátozta. A valóság tudatos meghamisítása és a polgárok ilyen cinikus manipulálása elfogadhatatlan egy felelős kormány részéről.

További probléma, hogy a hatalom megtartása érdekében ez a kormány a politikai legitimáció legalacsonyabb és legmegkérdőjelezhetőbb formáját, a nacionalizmust is felhasználja. A konspirációs teóriában, amit az utóbbi hónapokban a kormány terjeszt, jó adag rejtett és nem annyira rejtett nacionalizmus húzódik meg, amelyben a külvilágot mint ellenséget, és a magyar népet mint áldozatot tüntetik fel. Ez nemcsak hogy nem igaz, de erkölcsileg is megkérdőjelezhető, hogy a meglevő pozitív nemzeti érzést egy egyébként megosztó és sok szempontból sikertelen kormány a saját legitimációjára sajátítsa ki.

Hol húzná meg a határt az egészséges nemzeti öntudat, valamint a veszélyes és pusztító nacionalizmus között?

- Szerintem nincs egyértelmű vízválasztó. A nacionalizmusnak két oldala van: az egyik, hogy az ember szereti az országát és kultúráját, büszke arra és kötődik hozzá. Ez bennem is erősen megvan, dacára annak, hogy nem itt élek állandóan. Az a természetes, hogy az ember elfogadja és támogatja annak az országnak és társadalomnak a történelmét, kultúráját, amelyben szocializálódott, és azonosul a saját csoportjával. Ez a pozitív oldal. Sajnos ennek a pozitív érzésnek gyakran van egy árnyoldala, ami más országok, kultúrák lebecsülésében jelenik meg. A mi kultúránk csak akkor lehet jó, ha a másik kultúra nem olyan jó, mint a mienk. A legtöbb emberben összevegyül ez a két érzés. Bizonyos szempontból ennek vannak evolúciós, lélektani okai is. A csoporthoz tartozás fantasztikusan erős szociális szükséglet. Mindnyájunkban megvan ez, és nagyon könnyű erre rájátszani, mert az emberek nagyon szeretnek valahova tartozni, és azt hinni, hogy ahova ők tartoznak, az jobb, mint egy másik csoport, ahova nem tartoznak. Pont ezért veszélyes kihasználni a nacionalizmust a politikai legitimáció céljaira.

A nacionalizmus lehet befogadó, amikor egy ország büszke a kultúrájára, és magától értetődően befogad és értékel minden kisebbséget, amelyik hozzájárult a kultúra erejéhez és sokszínűségéhez. Sajnos azonban a nacionalizmus lehet kirekesztő is, amikor a kultúra és a nemzeti hovatartozás érzése úgy fogalmazódik meg, hogy ki nem tartozik közénk. Veszélyes, hogy a kormány politikájában gyakran ez a rövidlátó, kirekesztő nacionalizmus fogalmazódik meg, amely a kormánnyal egyet nem értő csoportokat mint nemzetidegeneket jelöli ki.

A miniszterelnök a minap úgy emlegette a magyar történelmet, mint ami a szabadságért folytatott folyamatos harc volt. Mintha nem is lett volna például a Don-kanyar, ahol aligha a szabadságunkat védelmeztük. Miért igyekszünk mi, magyarok a felelősséget mindig másokra hárítani?

- A felelősségáthárítás napi stratégia minden politikus részéről. Majdnem minden kormányra igaz az, hogy ha lehetőség van rá, nem vállal felelősséget, és mást hibáztat. Ennek Magyarországon különösen negatív háttere van. Itt húsz éve nem igazán mondtak igazat, és ezért alapjában hiányzik az a fajta bizalom, ami a választók és hatalmon lévők között a demokrácia működéséhez szükséges. A felelősségáthárítás nem csak a mai, hanem az előző kormány részéről is olyan erős beidegződés, hogy nem tudom, miként lehetne ezen túllépni. Teljesen egyetértek Pataki Ferenc szociálpszichológussal, aki nemrég egy interjúban elmondta, hogy csak akkor lesz itt előrelépés, és hosszú távon akkor működik majd a politikai hatalom és demokrácia, amikor valakinek eszébe jut, hogy őszinte legyen a polgárokkal, és megmondja nekik azt, hogy mik a problémák, és megpróbálja ezzel megnyerni a bizalmukat.

Egy ilyen társadalmi közegben lenne esély arra, hogy az emberek elfogadják azt, ha őszinte beszéddel és programmal lépne fel valaki?

- Szerintem egész biztos, hogy ezt el lehetne érni, bár nem könnyű elindulni ezen az úton. Kelemen László nemrég készített és publikált országos jogszociológiai felmérése tényszerűen bemutatja és mások is megerősítik azt, hogy Magyarországon példátlan a hatalomtól való elidegenedés, a hatalmon lévőkkel szembeni cinizmus, szkepticizmus. Ezért nagyon alacsony bázisról kell elindulni, ráadásul az utóbbi hónapok eseményei ezt csak megnehezítették. Ma még nagyobb az elidegenedés, a tudathasadás, a tudatrombolás, de nem látok alternatívát, mert bizalom és őszinteség nélkül nem lehet demokrácia. A demokrácia csak akkor működhet, ha feltételezzük, hogy az emberek képesek saját sorsuk alakítására, képesek kiértékelni, hogy mi nekik a jó és mi a rossz, vagyis képesek jól informált döntéseket hozni. Nagyon remélem, hogy ez lehetséges. Ne azon az úton induljunk el, mint a putyini Oroszország, ahol autokratikus, éretlen, kiforratlan a politikai rendszer; és lényegében egy kleptokrácia uralja az országot. Én a Kádár-rendszer gyűlölete miatt hagytam el az országot, ezért nagyon remélem, hogy megvalósulhat Magyarországon egy demokratikus kibontakozás, de ehhez a vezetőknek és a polgároknak is másképp kell gondolkodniuk.

Ma egyre többen mondják azt, hogy a demokrácia szép és jó, de igazán csak akkor működik, ha van gazdasági fejlődés és jók a körülmények. Ha ezzel ellentétesen alakulnak a dolgok, akkor viszont jobb egy korlátozott, irányított demokrácia, mert az hatékonyabban tudja kezelni a nehézségeket.

- Ez egy érdekes teória, és vannak rá példák a fejlődő országok között, ahol irányított demokráciával történt a gazdasági fejlődés. Szingapúr, Dél-Korea, Tajvan, Kína esete mind azt mutatja, hogy egy ország gazdaságilag fejlődni tud anélkül, hogy demokratikus intézményrendszere lenne. De szerintem hosszú távon a demokrácia és a fejlett gazdaság kéz a kézben jár. Gazdasági téren csak akkor valósulhat meg a döntési szabadság, ha politikai téren is biztosított a döntési szabadság. Lehetnek átmeneti zavarok, de szerintem Európában hosszú távon, különösen egy kis ország esetében a demokrácia nem mellőzhető.

Pedig ma inkább arról lehet hallani, hogy a világban keleti szél fúj, és ami igazán sikeres, az Keletről jön.

- Szerintem ez tiszta demagógia, mert ami Keleten történik, az valójában a Nyugat utánzása. A Kelet nem egy alternatív forma; a gazdasági fejlődésében azt a mintát vette át, ami Nyugaton jól bevált. Japán, Kína, Korea, Szingapúr hatalmasat fejlődött, de nem azért, mert keletiek, hanem ellenkezőleg: azért, mert átvették a nyugati gazdasági rendszert. Nincs egy keleti és egy nyugati út: ez tiszta demagógia, értelmetlen ilyet állítani. A keletiek is nyugatiak szeretnének lenni: ezekben az országokban az emberek többnyire arra vágynak, ami Nyugat-Európában és a többi fejlett országban már megvalósult. Meggyőződésem, hogy mi magyarok is ugyanezt kívánjuk magunknak.

A CNN legfrissebb országos felmérése szerint Rick Santorum népszerûségben megelõzte Mitt Romney-t a republikánus elõválasztási versenyben. A megosztottság elhúzódó küzdelmet vetít elõre, amelynek a végén elképzelhetõ, hogy a gyõztes nem tudja egyesíteni maga mögött a pártot. Ezért vészforgató­könyvként felmerült, hogy ha a nyári jelölõgyûlésen második fordulóra kerülne sor – amikor már a küldötteket nem kötik az elõválasztások eredményei – egy új, konszenzusos jelöltet állítanak. Állítólag több név is forgalomban van, a legismertebb ezek közül Jeb Bush volt floridai kormányzó, George W. Bush egykori elnök öccse. Bár a demokratáknál idén nincs kihívója Barack Obamának, a helyezkedés már elkezdõdött, hogy ki legyen 2016-ban a párt elsõ számú jelöltje.

Függetlenül attól, ki nyeri a november 6-ai elnökválasztást, a következő nap reggelén már új politikai tér jön létre Washingtonban. Ha Obama veszít, akkor azért kezdik keresni az utódját, ha pedig nyer, akkor azért, mert ez lesz az utolsó elnöki ciklusa – írja a The New York Timesban megjelent részletes elemzés.
Január óta nyíltan zajlanak a találgatások Obama esetleges utódjának személye körül. A legtöbben a jelenlegi külügyminisztert és volt first ladyt, Hillary Rodham Clintont tartják a legnagyobb esélyesnek, aki ha 2016-ban elindulna az elnökjelöltségért vívott csatában, azonnal elsőszámú jelölt lehetne. Clinton – aki országos felmérések szerint a legnagyobb megbecsülésnek örvendő amerikai politikus – azonban nemrég egy nyilatkozatában azt mondta, hogy a ciklus végén visszavonul a közélettől. Hogy ezt az ígéretet mennyire lehet komolyan venni, az csak a novemberi elnökválasztás után derül ki.
Bárki is legyen azonban a demokraták új arca, először a jelenlegi demokrata adminisztrációhoz való viszonyát kell majd tisztáznia. Obama 2008-ban üstökösként robbant be az amerikai politikai elitbe, sokkal ambiciózusabb elképzelésekkel, mint a kilencvenes évek elején elődje, Bill Clinton. Egy új politikai kultúrát akart megteremteni az amerikai politikatörténetben, úgy, ahogy anno Ronald Reagan is tette. Ez részben még sikerülhet is neki, ha újabb négy év lehetőséget kap.
A Princeton Egyetem történelemprofesszora, Julian E. Zelizer szerint azonban Obama mégis inkább Clinton balközép politikáját követi, és egyszerre próbál meg piaci és állami eszközöket alkalmazni a gazdasági válság során. Zelizer úgy véli, hogy ez a fajta politizálás már nem működőképes a 21. században, és Obama minden lelkesedése és karizmája ellenére a kilencvenes évek ösvényén halad.
2016 legfontosabb kérdése az lesz, hogy a Clinton- és Obama-évek után egyben lehet-e majd tartani a baloldalt és a centrumot. Ha nem, akkor a demokraták ugyanolyan gondban lesznek, mint Bill Clinton megjelenése előtt, és amilyenbe 2008 óta a republikánusok is kerültek.
A legtöbb gazdasági elemző szerint az elkövetkező években a gazdaság továbbra is gyenge marad, ez lehetőséget nyit arra, hogy még ha Obama is lenne a befutó, utána egy olyan markánsan liberális jelölt tűnjön fel, aki számára nem a gazdaság lesz az első számú kérdés. Ilyen liberális jelölt lehet Andrew Cuomo New York-i kormányzó, aki a melegházasság támogatásával szerzett jó pontokat magának a demokraták balszárnyán. Amennyiben viszont Obama egy ciklus után távozni kényszerül a Fehér Házból, a demokrata szavazótábor azonnal a vereség okát fogja keresni, amit valószínűleg az elnök határozatlanságával magyaráznak majd.
Azt a The New York Times is elismeri, hogy 2016-ig sok váratlan esemény tör­ténhet még. Lehet, hogy négy év múlva a demokrata jelölt egy ma még ismeretlen, de határozott programmal fellépő személy lesz, aki érkezhet Hollywoodból, a Szilícium-völgyből vagy akár egy szakszervezeti szövetségből is.
A The New York Times szerint több különböző típusú jelölt közül kerülhet ki az, aki demokrata színekben elindulhat 2016-ban. Ha Obama novemberben veszítene, a figyelem azonnal Hillary Clintonra fog irányulni. Vitathatatlan, hogy az amerikai közéletben nincs még egy hozzá hasonló befolyásos és tapasztalt személy az elmúlt húsz évből. Jelenleg 64 évesen még mindig ugyanolyan energikus, de kérdés, hogy négy év múlva egy hivatalban lévő republikánus elnökkel és republikánus többségű törvényhozással mennyire tudna megbirkózni. A további lehetőségek közül több jelenlegi vagy volt kormányzó is szóba jöhet. Ha viszont Obamát újraválasztják, jó eséllyel pályázhat helyére olyan személy, aki a szoros környezetéhez tartozik.
Ilyen személy a jelenlegi alelnök, Joe Biden, aki népszerű, viszont 2016-ban már 76 éves lesz, két évvel idősebb, mint amennyi John McCain volt 2008-ban, és öt évvel idősebb, mint amennyi Ronald Reagan volt megválasztásakor, 1980-ban. De sokan emlegetik Obama volt kabinetfőnökét, Rahm Emanuelt is, akit időközben chicagói polgármesternek választottak.

Simon Peresz izraeli elnök szerint Irán, a terrorizmus legnagyobb exportőre áll a hét elején történt merényletek hátterében. A terrortámadás-sorozat tovább növelte a feszültséget Izrael és Irán között. Az első támadás során az indiai Delhiben egy pokolgépes merénylő támadt egy izraeli diplomatára, akinek az autóját felrobbantotta. A detonációban a diplomata felesége súlyosan megsérült. A gépkocsi teljesen kiégett, sőt egy közelben álló jármű szintén megsérült. Az incidensről készült felvételeken jól látható, hogy a kiégett jármű hátsó ajtaja a detonációban szinte leszakadt.

A bombatámadás sérültje, Tal Yehoshua-Koren nagy szerencsének nevezte, hogy gyermekei nem voltak az autóban. Az izraeli diplomata felesége lélekjelenlétének köszönheti az éle­­tét, mert azonnal kiugrott az autóból, amikor látta, hogy egy motorkerékpáros valamilyen szerkezetet illeszt az autójához. A mágneses bomba másodpercekkel később felrobbant, szilánkokra szaggatva az autót. „Emlékszem egy motorosra, aki valamit az autóm felé dobott” – idézte fel a történteket kórházi ágyán. Az orvosok repeszeket távolítottak el a hátából és a májából, és jelenleg altatásban tartják. Indiai sofőrje és egy közeli jármű két, szintén indiai utasa is megsérült a támadás során.
Az indiai rendőrség szerint egy motoros rögzítette mágnessel a bombát a diplomata autójára. A robbantásra egy nappal Imád Mugnije (a Hezbollah terrorakciókért felelős parancsnoka) négy évvel ezelőtti meggyilkolásának évfordulója után került sor.
Közben a grúziai Tbilisziben, valamint Amszterdamban is robbanószerkezeteket találtak a zsidó állam nagykövetségének a közelében, de ezeket a pokolgépeket sikeresen hatástalanították. A grúziai izraeli nagykövetség egyik munkatársa furcsa zajra lett figyelmes, amikor elindította járművét; kihívta a rendőrséget, akik megtalálták a bombát és hatástalanították, mielőtt az bármilyen kárt okozott volna.
Benjamin Netanjahu a támadásokat követő válságtanácskozáson a libanoni Hezbollahot, valamint Iránt vádolta az akciókért. Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter szerint az esetek rámutattak, hogy „Izraelnek és állampolgárainak Izraelen belül és kívül is terrorizmussal kell szembenézniük. Ez mindennapos feladatunk”.
Irán viszont Izraelt vádolta meg, hogy saját diplomatái ellen fordult, hogy ezzel lejárató kampányt intézzen Irán ellen. Az iszlám köztársaság később megváltoztatta álláspontját, szerinte a „cionistáknak” van rengeteg ellensége, akik keresztülvihették a támadásokat.
Egy nappal később, kedden, egy iráni származású férfi saját lábait robbantotta le, amikor megkísérelt bombát dobni a bangkoki rendőrség épületére Thaiföldön. Az iráni merénylő akciója mellett két másik robbantásra is sor került a thai főváros legzsúfoltabb kereskedelmi negyedében – a támadásokban négyen megsérültek. A rendőrség szerint az egyik robbanás a megsebesült férfi bérelt lakásánál történt, ahol más irániakkal lakott együtt.
Egy magas beosztású thai nyomozó szerint lehetséges a kapcsolat a bangkoki és a hét elején elkövetett indiai merénylet között – írja az izraeli Jerusalem Post. A szerencsétlenül járt iráni férfit, akinek az egyik lába leszakadt, a másikat pedig amputálni kell, a hatóságok robbanószerrel való visszaéléssel vádolják, és azzal gyanúsítják, hogy megkísérelt meggyilkolni egy rendőrtisztet. Egy vezető beosztású thai hivatalnok szerint az őrizetbe vett iráni gyanúsítottak izraeli diplomaták ellen terveztek merényletet. „A három iráni férfi egy bérgyilkos csapat része, akik izraeli diplomaták, köztük az izraeli nagykövet ellen kíséreltek meg merényletet” – jelentette az AFP hírügynökség. A közelebbről meg nem nevezett forrás szerint „bombákat illesztettek volna a diplomaták autóira”.
Az amerikai, brit és ausztrál nagykövetségek figyelmeztették állampolgáraikat, hogy legyenek nagyon éberek, de azt nem mondták, hogy ne utazzanak a fővárosba.
Az izraeli titkosszolgálat korábban figyelmeztette Indiát és Thaiföldet (más országokkal együtt), esetleges terrortámadásokra. A Hindustan Times szerint Izrael egy 50 fős listát adott át irániakról Indiának, akiket szerintük megfigyelés alatt kellene tartani. (atv.hu)

„Decemberben végigverték ezt a törvényt, amirõl most kezd el különbözõ irányokból jönni az információ, hogy úgy rossz, ahogy van” – mondta el az egyik fiatal szónok azon a tüntetésen, amelyet szerdán rendezett a Hallgatói Hálózat „Vissza a jövõnket!” mottóval, és melyen az új felsõoktatási törvény ellen tiltakoztak Budapesten.

„Lóbáljuk meg Hoffmann Rózsát! Ne vegyétek el a jövőnket! Szabad egyetemet! Nemet a röghöz kötésre! Az egyetem a mienk!” – ilyen feliratú táblákkal tüntettek több ezren a Hallgatói Hálózat (HaHa) szervezte demonstráción, amelyet az új felsőoktatási törvény elleni tiltakozásul rendeztek Budapesten. Az egyetemistákat, középiskolásokat és oktatókat egyaránt tömörítő HaHa főleg fiatalokból álló tüntetőserege végigvonult az ELTE Lágymányosi Kampusza mellett a Duna-parton, majd át a hídon, hogy az előzetes terveknek megfelelően diákfórumot tartson a Corvinus Egyetemen. A Corvinus környékén azonban akkora rendőri erősítés volt, hogy a demonstrálók mintegy 500 fős csapata inkább az ELTE ÁJK egyik nagytermét foglalta el. Az egyetemfoglalásból komoly hírverés lett az esti hírcsatornákon, ami nem kis reklámértékkel bírt a szervezet számára. A feszültség erősödött: míg a gimnazistákból, egyetemistákból, oktatókból álló csapat az egyetemen tanácskozott és az ELTE ÁJK dékánjával tárgyalt az ottlétük engedélyezéséről, addig négy újabb rendőrségi kisbuszt vezényeltek ki a helyszínre, az Egymillióan a Sajtószabadságért szervezet pedig szimpátiatüntetést hirdetett a jogi kar elé, ahonnan némi happeningezés után a tüntetők este békésen hazamentek.
A HaHa sajtóközleménye szerint a rögtönzött fórum először közfelkiáltással megszavazta, hogy hétfőig adnak határidőt a kormánynak a következő tanévre meghirdetett keretszámok visszavonására. Ezután a diákok megalapították a Hallgatói Hálózat helyi csoportjait számos egyetemen, főiskolán (Pécsen, Debrecenben, Kecskeméten és budapesti egyetemeken) és középiskolában. Döntés született arról, hogy helyi szinten folytatják a fórumok megtartását és a szerveződést. Emellett a fórum megszavazta a Hallgatói Hálózat szakmai anyagából összeállított 10 pontos programot, amely a hallgatók felsőoktatási követeléseit tartalmazza. A további lépéseket a helyi sejtek szoros együttműködésével a Hallgatói Hálózat koordinálja. Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár is szeretett volna felszólalni a rendezvényen, de a szervezők elzárkóztak a javaslattól mondván: a tárca kész helyzetet teremtett, éppen ezért a törvény visszavonásáért tüntetnek. A diákfórum ideje alatt meglepetésként jött az ELTE Hallgatói Önkormányzatának (EHÖK) elhatárolódó közleménye: „A mai napon Egyetemünk több mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni.” Horváth Bence, a HaHa szóvivője lapunknak kifejtette: hallottak az EHÖK-közleményről, először el se akarták hinni, annyira képtelennek tűnt, úgy kerestek rá a neten, hogy valódi-e. Egyébként konzultáltak jogászokkal, s ahogy most is, úgy a továbbiakban is kifejezetten erőszak- és politikamentes tevékenységet kívánnak folytatni, a polgári engedetlenség békés eszközeivel, és elutasítják az ’56-os párhuzamot. Ezért is kérték hangsúlyozottan a pártokat, hogy tartózkodjanak a tüntetésen való mindenfajta formális részvételtől. A Hallgatói Hálózat célja a passzív hazai diákság felrázása és érdekképviseleti aktivitásának ösztönzése, az önszerveződés megindítása helyi szinteken, amiben Horváth Bence megítélése szerint nagy előrelépést jelentett a szerdai rendezvény. Ez végső soron összecseng az új oktatási törvények kapcsán sokat emlegetett aktív állampolgári nevelés céljaival is, és így nem lehet majd azt sem tovább hangoztatni, hogy az államtitkárság mindenkivel egyeztetett volna. „Minden jel arra mutat, hogy a felsőoktatási törvény nagyon ingatag lábakon áll: egyre tologatják a felvételi határidőket, a Fideszen belül elég magas szintről is kritikák jönnek, legutóbb Lázár János beszélt a korrekció szükségességéről, és az ombudsman is alkotmányos aggályokat emleget. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a felsőoktatási törvény működésképtelen, amivel 100 ezer felvételiző fiatalnak az évét tette tönkre, valamint az előző két felkészülési évét is. Úgy gondoljuk, hogy a keretszámok a legigazságtalanabbak, amik egyben a legkönnyebben megváltoztathatók is” – fejtette ki a szóvivő.
A demonstráción elhangzott: az új törvény zavaros, átláthatatlan és pénzkivonásokat elkendőző tandíjrendszert vezet be. A fiatalok elutasítják a diákhitelt, az eladósodást, és perspektívát szeretnének Magyarországon a röghöz kötés helyett. A felsőoktatási törvény visszavonását, egyeztetéseket, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok és a hallgatói szerződések újragondolását, szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelik. Az egyik szónok szerint csak olyan tandíjrendszert tudnának elfogadni, amely születése pillanatától a befolyt tandíjakat egy szociális ösztöndíjrendszerre és az adott intézményben folyó oktatás színvonalának emelésére fordítja. „Az egyetem a mienk és az utánunk jövőké!” – hangoztatta több felszólaló is.

Nincs nyugvópont a hazánkban zajló püspökperek frontján. A jelenleg is futó eljárások egyházi hatóság elé tartoztak volna, ám a homoszexualitással megvádolt katolikus fõpapok – feletteseik parancsára – világi bíróság elõtt keresték igazukat. A legnagyobb horderejû ügy kétségkívül a pécsi egyházmegye ellen körülbelül hatvan rendbeli feljelentés alapján másfél éve zajló nyomozás, amely különös módon még mindig nem jutott bírósági szakaszba.

Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a hónap elején jogerősen is elvesztette a Kúria előtt azt a pert, melyet eredetileg három férfi ellen indított, mivel azok állítása szerint vérfertőző homoszexuális kapcsolattal vádolták meg őt egy titokzatos, klerikusok viselt dolgait – ügynökmúlt, anyagi visszaélések, nemi orientáció stb. – taglaló honlapon. Ugyanezen ügyben Beer Miklós váci megyéspüspök korábban visszalépett az eljárás folytatásától. A Spányi testvérek magabiztosabbak voltak, ám az eljárás során nemcsak az derült ki, hogy vélhetően törvénytelenül szerezték meg az általuk feljelentett elsőrendű vádlott teljes e-mail- és mobilforgalmát, hanem az is, hogy a püspök testvére nőgyógyásztól származó orvosi igazolással igyekezett elkerülni a bíróság előtti tanúkénti megjelenést. Ennek ellenére Spányi felülvizsgálati kérelem formájában jogorvoslatot kért a Kúriától az első- és másodfokú bírósági eljárás törvénytelenségére hivatkozva. A Kúria határozata helybenhagyta az alsóbb szinteken meghozott ítéleteket, csupán az elsőrendű vádlott vonatkozásában utalták vissza az ügyet új eljárásra, mondván: a vádlott az inkriminált honlap linkjét tartalmazó e-mail továbbításával megvalósította a rágalmazás vétségét.
A következő ügyek szintén megoldhatóak lettek volna egyházi berkeken belül. Mivel azonban egy, a kánonjogi előírásoknak megfelelően eljáró katolikus hívő többször lepattant az erkölcsi botrányokban illetékes egyházi feletteséről, Erdő Péter bíboros-érsekről, megszületett egy levél, amely a későbbi feljelentések alapjául szolgált. Ebben a magyar egyházfi Tarcisio Bertone kardinálist, Vatikán állam miniszterelnökét avatja be a magyarországi egyház vezetésének viselt dolgaiba, ám miután ő a hazai katolikusok elöljárójától azt a tájékoztatást kapta, hogy a felvetések légből kapott koholmányok, a levelet a Szentszék akkori magyarországi nagykövetének, Juliusz Janusznak továbbította belső kivizsgálás céljából. A nuncius – figyelmen kívül hagyva az anonimitásra vonatkozó kánonjogi rendelkezéseket – meg is küldte az érintett főpapoknak a rájuk vonatkozó, kiollózott részeket (a bepanaszoló nevével együtt), hogy azok a szelíd nyomásnak engedelmeskedve, világi bíróság előtt is bizonyíthassák ártatlanságukat. Habár az eljárások megindultak, a bíróságok idézéseire az akkor regnáló szentszéki nagykövet, Juliusz Janusz és Erdő Péter bíboros is diplomáciai mentességre hivatkozva tagadta meg az együttműködést.
Mayer Mihály, korábbi pécsi megyéspüspök és Harmai Gábor, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese és teológiatanára, az Érseki Papnevelő Intézet prefektusa meg is tették feljelentésüket, ám a két perben, ugyanazon ténybeli alapról indulva, egymásnak homlokegyenest ellentmondó ítéletek születtek. Egy bírósági dolgozó elszólásából kiderült, hogy előbbi esetben azért maradt el négy egymást követő tárgyalás is, mert a Spányi-féle per másodfokú ítéletére várt a bíróság. Ezalatt viszont letelt az a féléves időtartam, ami után percselekmények hiányában újra kell kezdeni az eljárást. Az  idén januárban zajló perben rögtön az első tárgyaláson (!) meg is
született az elmarasztaló ítélet a Vatikánhoz forduló le­vél­író
kárára. Se a tanúk állításait nem vette figyelembe a bíróság, sem azt, hogy egy diplomáciai levelezésben nem tud megvalósulni a „társadalomra veszélyesség” tényállási eleme.
Az ítélet nem jogerős, másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik az ügy, miközben lapunk információi szerint Mayer Mihályt a héten kihallgatta a rendőrség a pécsi egyházmegyei panama ügyében is. Sőt, ebben az ügyben – a korábbi hatvan (pénzügyi és ingatlanpanamák, zsarolás, okirathamisítás, csalás, sikkasztás, pénzmosás, pedofília és homoszexuális zaklatás stb.) mellett – újabb feljelentés született a Legfőbb Ügyészséghez címezve, amely „hosszú időn keresztül, folytatólagosan, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekről” beszél, konkrétabban egyházi kezelésű szociális otthonokban lakók ingatlanjainak speciális technikákkal zajló „lenyúlásáról” és értékesítéséről.
Az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese nem járt ilyen szerencsével. Ugyanazon vatikáni levél alapján indított perét idén év elején vesztette el a Fővárosi Törvényszéken, és ebben meghatározó szerepe lehetett annak, hogy a jelek szerint valakik megfélemlítették a védelem egyik bizonyítékát szolgáltató vallomás gazdáját, aki egy egykoron Esztergomban lakást bérlő homoszexuális prostituált. A férfi bevallása szerint ügyfeleinek jelentős része a helybéli szeminárium papnövendékei közül került ki, sőt főnökük álnéven vette rendszeresen igénybe szolgáltatásait (barackos teát kortyolgatva a légyottok előtt). Minderről hangfelvétel is készült, ám az eljárás során a tanú ismeretlen helyre távozott az őt ért halálos fenyegetések miatt.
Éppen ezért döbbent meg a bíróság, mikor az illető váratlanul megjelent a januári tárgyaláson, és miközben minden korábbi állítását letagadta, egy „jegyzőkönyvet” nyújtott át a bírónak. Mint mondta, ő csak aláírta, amit neki a nyomára bukkant nyomozók készítettek a beszélgetéseik alapján. Miféle nyomozók? – kérdezte a bíró – hiszen nem is zajlott nyomozás az ügyben. És valóban, erős a gyanú, hogy az időközben már leváltott és egy esztergomi plébániára helyezett Harmai segítségére olyan magánnyomozó sietett, aki igyekezett hivatalos szervek képviselőjeként feltüntetni magát, ezzel is befolyásolva a férfiprostituáltat. A korábban vezető rendőrségi beosztásban ténykedő zsaru „kollégák” társaságában még a tárgyalásra is elment, hogy szemmel tartsa „ismerősét”, ám a bíró mindenkit kitessékelt a teremből – az egyébként Harmaiék kérésére elrendelt – zárt tárgyalás rendjére hivatkozva. Ez az a magánnyomozó az ítélethirdetés után meg is jelentette saját verzióját közbiztonsági magazinjában.
Információink szerint az új bírósági vezetés valamennyi folyamatban levő püspökper anyagát „felkérte” áttekintésre, mivel a főpapok évek óta húzódó ügyei nemcsak a hazai katolikus egyháznak kényelmetlenek, hanem annak a Vatikánnak is, amelyik most készül új nemzetközi szerződést aláírni Magyarországgal.

Ha hinni lehet némely jól értesült újságnak, a kormányzati kommunikáció emberei csakúgy elégedettek Navracsics Tibor legutóbbi brüsszeli szereplésével, mint maga a miniszterelnök, aki kifejezetten sikeresnek tartotta helyettese fellépését. Mégpedig azért, mert – mint meg nem nevezett forrását idézi egy lap – Navracsics „partnere volt Kroes médiaügyi biztosnak”. A világért sem szeretnénk kedvét szegni a nyilatkozó szakértőknek, de ez a „kifejezett” sikerérzés alighanem megint csalóka önszuggesztió eredménye.

Persze, tisztázandó, mit tekintünk voltaképp sikernek. Még pontosabban: a kormányzat mit tekint annak. Mert amennyiben a Brüsszelben történtek hazai visszhangját, akkor lehetséges, hogy relatíve sokan úgy vélték, igen, ezen a hangon, ezzel a büszke eréllyel kell helyükre tennünk az unió akadékoskodó bürokratáit, nemzetünk nyegle sértegetőit. Hiszen igaza volt Navracsicsnak, amikor keményen kijelentette, hogy természetesen készek vagyunk elfogadni az Európai Tanács határozatait: feltéve, ha azok megfelelnek a mi törvényeinknek.
Nem ártana azonban figyelembe venni, hogy létezik egy másik nézőpont is, amely az alapjogi bizottság meghallgatásán részt vevő képviselők népes csoportjáé, beleértve magát Neelie Kroest, aki – tévedések elkerülése végett – nem csupán a médiaügyek biztosa, hanem az Európai Unió Bizottságának alelnöke is. Mármost láthattuk, hogy a teremben ülők milyen jót mulattak Navracsics Tibor határozott elvi állásfoglalásán. Egyszerűbben szólva: kinevették. Ha ez sikerként könyvelendő el, akkor bizony nagy a zavar azoknak a fejében, akik kormányzatunk kommunikációját irányítják.
Idézzük csak fel, mi is történt valójában Neelie Kroes és Navracsics Tibor között. Kroes azzal kezdte első megszólalását, hogy felidézte az egybegyűlteknek, miben állapodott meg két órával korábbi találkozóján a miniszterelnök helyettesével. Azt mondta, mivel partnere személyes ígéretet tett az Európai Tanács majdan megszületendő határozatainak végrehajtására, következésképp reméli, hogy ezt a vállalást az adott plénum előtt nyilvánosan is megerősíti. Fontos leszögezni: amikor ez elhangzott, Navracsics Tibor nem reagált, nem cáfolta Kroes szavait. Később aztán a biztos – már az expozéját követő vita során – odafordult Navracsicshoz, és arra kérte, erősítse meg egyértelműen, hogy azt az ígéretet, amelyet a miniszterelnök-helyettes neki tett, a magyar kormány kész teljesíteni. És ekkor hangzott el Navracsics szájából a nem kis derültséget keltő válasz: persze, készséggel figyelembe vesszük az Európai Tanács ajánlásait – amennyiben azok megfelelnek a magyar törvényeknek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Neelie Kroes nem nevetett. Valószínűleg megdöbbent. Voltak már tapasztalatai a magyarok sajátos tárgyalástechnikájáról, de azt azért nem gondolta, hogy ilyen módon képesek kibújni a csak néhány órával korábban elfogadott megállapodás alól. Nemigen érthette, hogyan lehetséges, hogy miután az unió Bizottsága hónapok óta vizsgálja bizonyos magyar törvények európai kompatibilitását – és azok túlnyomó részét elutasítja – , a kormány képviselője épp ezeknek az inkriminált törvényeknek akarja megfeleltetni az Európai Tanács elvárásait. Navracsics nyilvánvaló, sértő cinizmusa többet árult el a jogállamiság kormányzati felfogásáról, mint kötetnyi szakelemzés.
Aztán pár nappal később Szájer József – bizonyára ismét sikeresen – még megfejelte ezt a kommunikációs bravúrt. Szigorú nyílt levélben kérte számon Neelie Kroeson, hogyan merészelte Navracsicstól „egy nem uniós szervezet”, nevezetesen az Európai Tanács még el sem készült javaslatainak teljesítését előre követelni. Ezzel – legalábbis a levélíró szerint – az uniós biztos „kilépett a tőle elvárható pártsemleges szerepből”.
Szájer műfelháborodása alighanem szomorúbb látlelet, mint a védelmébe vett miniszterelnök-helyettes ominózus kijelentése. Kétségtelen, hogy akik nem tudják, miért hivatkozott Kroes az Európai Tanács várható állásfoglalására mint zsinórmértékre, azokat félrevezetheti ez a handabandázás. Ám az unió számára azért meghatározó az Európai Tanács verdiktje, mert az lényegében az alkotmányjogi szaktekintélyekből álló Velencei Bizottság elemzését közvetíti. A „velenceiek” pedig most éppen nyolc kritikus ponton vizsgálják a magyar alaptörvényt; megállapításaikat az unió adminisztrációja minden bizonnyal magáévá fogja tenni – mintha csak egy választott bíróság ítéletéről volna szó. Mert a Velencei Bizottság reputációját és illetékességét Európában nem szokták elvitatni.
Ami pedig Szájernek a „pártsemlegesség” feladására vonatkozó vádját illeti: ez merő humbug. Mint említettük, Neelie Kroes nem az európai parlament valamelyik pártcsaládjának képviselője, hanem a Bizottság alelnöke, aki Manuel Barrosóval együtt kizárólag az uniós normák betartásán hivatott őrködni. Persze, a Fidesz brüsszeli delegáltjai folyvást a szocialisták, a liberálisok és a zöldek – az ő szemükben egyszerűen csak a „nemzetközi baloldal” – aknamunkájáról regélnek, és a magyar alkotmányt ért valamennyi bírálatot igyekeznek „pártos” támadásként értelmezni. Szájer levele ebbe a honi használatra kialakított, álságos propagandába illeszkedik.
Mint ahogy természetesen azok a kiszivárogtatások is, amelyek a kormányzati kommunikáció szüntelen diadalairól szólnak; mi több arról, hogyan kényszeríti térdre ellenállhatatlan, sziklaszilárd érvrendszerünk az „okoskodó” Nyugatot. Akinek szeme és füle van, és netán mást is meghall a kormány szócsövein kívül, netán olvas külföldi, mégpedig konzervatív (!) lapokat, az ugyan nem ül fel ennek a szorgos népámításnak, de a sikeres kommunikáció ilyetén kommunikálása mégsem teljesen veszélytelen. Ha mások nem is, de maguk a kormányzati és kormánypárti tisztségviselők óhatatlanul delejes hatása alá kerülhetnek. És nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor egy rezsim emberei elhiszik a saját fals propagandájukat.
Amikor elszántan becsapják önmagukat, csak azért, hogy ne kelljen szembenézniük a valósággal.

Önök a 2011-es évet úgy értékelték, hogy a kereszténydemokrácia 1947 óta a legnagyobb sikereit érte el, hisz a legfontosabb humánpolitikai területeken egyértelműen a KDNP ideológiája mentén történtek az átalakítások. Ezt szeretnék folytatni 2012-ben is?
– Komoly feladat hárul a KDNP helyi és országos politikusaira, hogy a 2011-ben létrehozott és megújított rendszert életre keltsük, képletesen szólva belakjuk. Szimbólumokat használva, napról napra milliónyi kis csavar meghúzásával kell finomítani, precizírozni és működtetni azt a rendszert, aminek kereteit tavaly meghatároztuk, az alapjait megvetettük. Másrészt az idénre tervezett új Büntető Törvénykönyv és az új Polgári Törvénykönyv esetében következetesen kell képviselnünk a KDNP-re jellemző családpárti megközelítést, és az erkölcsi értékek kiemelt védelmét. 
Jelentős értékvitát érzek a Fidesz és a KDNP között, amiben mintha csak Orbán Viktor súlya billentené az Önök irányába a mérleget. Pokorni Zoltán elfogadhatatlannak tartotta Hoffmann Rózsa oktatási koncepcióit, Lázár János frakcióvezető pedig úgy fogalmazott: „a törvény bizonyos részeivel kapcsolatban komoly kételyeim támadtak”.
– Egy nagy néppárt, mint a Fidesz, és egy világnézeti párt, mint a KDNP közös frakciószövetségében értelemszerűen lehetnek eltérő eszmerendszert képviselő politikusok. Hosszú vitákat követően végül kikristályosodott egy összefüggő koncepció, amihez már mindenki tartotta magát, ami többségbe került a pártszövetségben. A lényegi döntésen túl vagyunk, ez esetben is a rendszer „belakása” zajlik, ami nyilván nem jelenti azt, hogy nem lesznek szakmai viták az oktatás kérdésében, de biztos vagyok benne, hogy ez a frakción kívül zajlik majd. Az ellenzéki körök és a szakszervezetek részéről számítok kritikára, kőkemény ellenszélre. Abban is biztos vagyok, hogy a végrehajtást és a rendszer konszolidációját akadályozni akarják majd az ellenzők csoportjai, állandó társadalmi feszültséget gerjesztve, utcai akciókkal körítve.      
Lázár János élesebben is fogalmazott, jelesül: „többen is eltökéltük: nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből. Közpénzből közoktatást!” Ez a frontvonal?
– Ilyen frontvonalról nem tudok, magam is egyetértek azzal, hogy sokszínű oktatási rendszert kell létrehozni. Ilyen értelemben teljesen egyetértek Lázár Jánossal. Szerintem senki sem akar elitista oktatást, hanem az a cél, hogy világnézetileg differenciált oktatási rendszerünk legyen. Az átalakítás célja, hogy nyitottabb és hozzáférhetőbb legyen az oktatás mindenki számára. A diák, a család, a társadalom dönt. Ha több egyházi – vagy még inkább egyház által fenntartott – iskola működik, az csak a társadalom értékrendjét jelzi vissza.   
Nem tart-e attól, hogy az oktatási koncepciójuk, amit Hoffmann Rózsa kemény kézzel átver a rendszeren, olyan „népharagot” generál, ami a kereszténydemokráciát teheti ellenszenvessé?
– Biztos vagyok abban, hogy a magyar társadalom, és különösen a magyar fiatalok érettek ahhoz, hogy két dolgot el tudjanak választani egymástól, az oktatási szisztémát és a kereszténydemokráciát. Mert a formálódó felsőoktatási rendszerben nincs világnézeti kérdés, nem ez a lényege az átszervezésnek. A diplomák értékét akarjuk megemelni. Ha pedig a KDNP maga tud a diákok igénye szerint finomítani a rendszeren, az a pártnak csak jót tesz.
A közoktatásban viszont a kötelező hit- vagy etikaoktatás gerjeszthet indulatokat. Úgy tudom, hogy a püspöki karban, különösen Erdő Péter bíboros úr személyében ellenzői voltak a kötelező hit- és etikaoktatás bevezetésének.
– Félreértésről lehet szó. Itt is választási lehetőséget kínál a rendszer, erkölcstan vagy hittan. Utóbbi nyilván az egyházi iskolákra jellemző választás lesz. Az erkölcs az egyén és a világ viszonyának az emberi méltóságot védelmező rendszerét alkotja, bárhol is lakik az úristen. Számunkra az a fontos, hogy etikai kérdésekkel, dilemmákkal találkozzanak a gyerekek. Nem érdemes ebből politikai kérdést csinálni.
Az elmúlt hetekben a legtöbbet emlegetett kormánypárti kifejezés a konszolidáció. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Magyarország megerősítését szó szerint. Tekintsük az ország szempontjából nyugalmas építő munkának és ne politikai kifejezésként értelmezzük, mert biztos vagyok abban, hogy a politikai köntösbe bújó érdekképviseleti és lobbicsoportok nem fogják ezt hagyni. Ilyen szempontból nem lesz béke az olajfák alatt.

Korunk technikai vívmányaihoz életkorunk alapján külön­bözőképpen viszonyulunk. A „babyboomer” nem­zedék, ha van egyáltalán mobilja, elfelejti bekapcsolni vagy magával vinni. Az X nemzedékes középkorúak egy jóízű baráti be­szél­getésnél kiteszik az asztalra a mobilt, de lenémítják, és teljes személyi­ségükkel koncentrálnak a másikra. Az Y nem­zedék tagjai, a fiatal felnőttek nem némítják le, és beszélgetés közben is megválaszolnak egy érkező SMS-t. A Z nemzedék, a tizenévesek akár órákig is elücsörögnek egymás társa­ságában – mindnyájan mobi­lozva. Hogy jutot­tunk idáig, és mi a teendőnk ezzel kap­csolatban? Erre keresték a választ a múlt szombati Digitális Nemzedék Konferencia előadói.

Dr. Gyarmathy Éva pszichológus, kutató előadásában történelmi ívet rajzolt fel. Az ókorban természetes szóbeliséget felváltani kezdő írásbeliség ellen akkoriban harcos indulattal lépett fel Szókratész, aki az emberi emlékezőképességet féltette az új kultúrától. Hiába. És az új kulturális szokások – több évszázad alatt megvalósuló – térnyerésének köszönhetően általánossá vált a logikai gondolkodás. Gyarmathy szerint most hasonló váltásnak lehetünk tanúi, mely sokkal gyorsabban zajlik, s az idősebb generációk félelmeinek oka, hogy még csak az elején tartunk. Amerikából már hallhattunk olyan híreket, hogy egyes államokban nem is tanítják kézírásra a gyerekeket az iskolában. Nem is az a fő kérdés, tudunk-e írni vagy sem, hanem az, hogy mit veszítünk ezzel! Azok a képességek, készségek, amelyeket nem használunk, elsorvadnak, mint a kézíráshoz elengedhetetlen magas szintű szem-kéz koordináció, finommotorika, kontrollfunkciók. A változó igények következménye más készségek fejlődése, eltérő agyműködés (lásd Susan Greenfield angol agykutató kísérleteit). A literalitásra jellemző gondolkodásmód lineáris, logikus, rendszerszerű, a részletekre és tényekre koncentráló analitikus gondolkodás. Cogito ergo sum – Gondolkodom, tehát vagyok. A digitális világgal elterjedő audio­vizualitás ezzel szemben az egészben való látásmódot, a képzeletet, érzéseket és megérzéseket, a szimbólumokat és képeket részesíti előnyben. A térben való gondolkodásnak, a művészetnek, a lehetőségek felismerésének, a kockázatvállalásnak és az egyidejűségnek a világa ez. A hiedelmek és hitek világa. Hisszük, hogy ha rákattintunk egy ikonra, akkor ez és ez fog történni. Hogyan? Miért? Azt még a rendszergazda sem tudja. Sentio ergo sum – Érzékelek, tehát vagyok. Csakhogy a képek és hangok nem rögzülnek, ha hiányzik a kivitelezés. A pszichológusnő szerint olyan játékokkal, mint például a sakk, valamint mozgással, művészeti tevékenységekkel szintén elérhető a megfelelő idegpályák fejlesztése. A kultúra – az ő megfogalmazása alapján – nem ötezer kötetes könyvtár, hanem jártasság olyan területeken, melyek művelik az ember idegrendszerét, hogy tudjon gondolkodni.
A digitális világ ma már adottság. Ténykérdés, melyet jobb, ha tudomásul veszünk. Nem harcolni kell ellene, hanem megismerni előnyeit és veszélyeit egyaránt, és felkészülni a kihívásokra. A fent említett gondolkodási sajátosságok például hasznosak is lehetnek, csak más területeken, másképp, ugyanakkor a régit sem dobhatjuk ki a szemétbe, hiszen nekünk, felnőtteknek kell ezt a generációt megtanítani a rendszerekre, melyeket ők aztán már könnyedén töltenek ki változatos és bőséges tartalmakkal. S ami még fontosabb: nekünk kell átadnunk számukra azokat az értékeket, melyek viszonyítási pontok lehetnek, melyek segítségével értelmes és hasznos módon tudják felhasználni a digitális eszközök nyújtotta lehetőségeket.
Tari Annamária pszichológus, az Y generáció és a Z generáció című könyvek szerzője a gyerek-felnőtt kapcsolatokat, illetve az iskolát eddig működtető tekintélyi rend megváltozására hívja fel a figyelmet. A gyerekek és a felnőttek világának korábbi éles elkülönüléséből adódó aszimmetrikus viszony elmozdul egyfajta fordított szocializáció irányába, hiszen a fiatalok hozzáférnek minden információhoz, korán önálló fogyasztókká válnak, és persze magától értetődően kezelik az új technikai eszközöket. A folyamat azonban ellentmondásos. A Z nemzedék érettsége mozaikszerű, az előbb említett felnőttes attitűdök mellett infantilis viselkedés és érzelmi inkontinencia jellemző rájuk, azaz lelki tartalmaikat feldolgozás nélkül, szinte azonnal „kieresztik”, hogy megszabaduljanak a szorongástól. A folyamatos online élet következményei közé sorolható az a fajta önállóság, látszatszabadság, amely koordinációs rendszerek, korlátok nélkül a gyerekeket félelemmel és a kiszolgáltatottság érzetével tölti el. Még kialakulatlan személyiséggel lépnek bele az online kíméletlen világába, ahol túlsúlyban vannak a nárcisztikus karakterek, akiknek a mintájára sokan kötelezőnek érzik teljes éle-­tük nyilvánossá tételét. A magánélet, a személyes szféra eltűnése – körítve a családi kommunikáció radikális csökkenésével – megint csak szorongást okoz. Felmérések szerint ma egy átlagos családban napi hét perc jut a gyerekkel való kapcsolatteremtésre, amelybe ha beleszámítjuk a „vettél-e föl sálat”, „megírtad-e a leckédet” és a „menjél már lefeküdni” típusú sztereotip mondatokat, kiszámítható, mennyi jut a gyerek személyének szóló valódi, minőségi figyelemre. Ezek után nem is csodálkozhatunk, ha az online személyiség kialakulásával egy új dimenziót vél fölfedezni a fiatal, ahol a lájkolás és kommentelés arról ad visszajelzést, hogy van, aki észrevesz, vagyis „Lájkolnak, tehát vagyok”.
Ságvári Bence szociológus, kutató számolt be a 2008-ban 20–29 éves magyar fiatalok körében az internethasználatról végzett felmérés eredményeiről. Ennek alapján a felső kategóriába tartozó fiatalok 52 százalékot tesznek ki, és a digitális elit, a digitális bennszülött, illetve középosztály elnevezésű csoportokba sorolhatók. Mindnyájukra jellemző az aktív internethasználat. A legfelsőbb csoportba tartozók (22 százalék) általában egyetemisták, idegen nyelveken beszélnek, rendszeres olvasók, és az úgynevezett magas kultúra élvezői. A bennszülöttek és a középosztály azonban már nem követi az elit kulturális szokásait.
Ezt a réteget egy éles határ választja el az átmeneti kategóriától, amelybe 16 százalék tartozik. Ők hagyományos tömegkultúra-fogyasztók, sokat tévéznek, és valamilyen mértékben használják az internetet is.
Az alsó 32 százalékba sorolhatók a hagyományos szórakozók, akik otthon vagy a kocsmában töltik idejük nagy részét, s ha elérhető is számukra valahogy az internet, nem nagyon élnek vele. Az olvasás, színház vagy múzeumok látogatása ugyanúgy nem jellemző rájuk, mint a magasabb szintű iskolai végzettség. Ide tartozik még az úgynevezett „elveszett generáció” is, akik sehová sem járnak, internet-hozzáférésük egyáltalán nincs, és sokan munkanélküliek.
Látható tehát, hogy az iskolázottsági és feltehetőleg az anyagi szint emelkedésével jár együtt a legaktívabb internethasználat, de ez csak egy szűk réteg esetében jár együtt más kulturális tevékenységek aktív művelésével. Kérdés, hogy a felnövekvő Z generáció felhasználói szokásai mennyiben követik majd ezeket a jellemzőket.
Ságvári szerint minél aktívabb internet-felhasználó a szülő, annál inkább és annál nagyobb kompetenciával tanítja meg erre gyermekét. Míg azok a szülők, akik a netet kevéssé ismerik, általában csak félelmeiket fogalmazzák meg és tiltanak, ami nem vezet megfelelő eredményre. A digitális világban teljesen ismeretlen szülők pedig egyáltalán nem foglalkoznak gyermekük internetes szokásaival, ami természetesen szintén veszélyeket hordozó hozzáállás.
Ostorics László, az Oktatási Hivatal munkatársa a 2009-es PISA-mérés azon részét ismertette, amely a digitális szövegértésre irányult. Míg a hagyományos szövegértés szintje javult Magyarországon, addig utóbbi mélyen az európai átlag alatt van. A mérésekből kiderül, hogy a szövegértés szoros összefüggésben van a hatékony tanulási stratégiák (pl. vázlatírás, a tartalom összefoglalása) alkalmazásával. Vagyis a lényeg az, mennyire elmélyülten olvasunk, és nem a mennyiség számít elsősorban. Az online közösségi tevékenységek nem, míg az információkeresés növeli a szövegértés színvonalát. A mérés fontos üzenete, hogy hazánkban a tanulók eredményét szociális, gazdasági és kulturális hátterük sokkal inkább befolyásolja, mint a többi OECD-országban.
Zárógondolatként a konferencia kerekasztal-beszélgetéséből idézek egy hozzászólást:
„Szeressük gyermekeinket, bízzunk bennük, és ismerjük meg a világukat! Ha kreativitásra neveljük őket, akkor a digitális eszközöket is krea­tívan fogják használni.”

„Az internetes közösség hangja meghallgattatott. A Kongresszus tagjainak még sokat kell tanulniuk az internet működéséről, hogy olyan kalózkodás elleni törvényt tudjunk hozni, ami működőképes, és mindenki támogatását élvezi” – ezekkel a szavakkal jelentette be január 19-én Darrell Issa republikánus képviselő, hogy a Stop Online Piracy Act (Állítsuk meg az online kalózkodást!) elnevezésű törvényjavaslatot határozatlan időre elnapolták.

Az internet szabadságát féltő tiltakozókon, valamint a Google- és Facebook-lobbin elbukó film- és zeneipar ezután az FBI-hoz fordult. A hatóságok néhány nappal később a Keresztapa-filmekhez hasonló leszámolási hullámot indítottak el világszerte a „kalóziparból” megtollasodott cégekkel szemben. A világ minden táján felmerült a kérdés: vajon ez lenne a kiadók utolsó nagy próbálkozása arra, hogy megváltoztassák a megváltozhatatlant, vagy az események inkább egy új, felülről kontrollált internet kezdetét jelzik?
Egy biztos, a kiadók joggal kongatják a vészharangot. A gyors internetkapcsolatoknak köszönhetően a felhasználók ma alig egy óra alatt bármilyen digitális tartalmat letölthetnek. És a bármit szó szerint kell érteni. A mozifilmek 90 százaléka a megjelenést követően napokon belül először kamerás, majd a DVD-kiadás után tökéletes nagy felbon­tású változatban vált elérhetővé a torrent és fájlmegosztó oldalakon. Mára gyakorlatilag oda jutottunk, hogy a kiadók teljes mértékben a felhasználók kegyeitől függnek, hogy azok hajlandók-e fizetni azért a tartalomért, amit néhány kattintással egyébként ingyen is megszerezhetnek. A becslések szerint az új technikai lehetőségek a legális alternatíváktól amúgy is idegenkedő magyar internetezők közül már közel egymillió felhasználót vonzottak át a fájlmegosztás sötét oldalára.
A tengerentúlon azonban úgy tűnik, hogy Hollywoodban végül betelt a pohár, és 2011-ben módszeres háborút indítottak az Egyesült Államokban az on­line kalózkodás ellen. A háború két törvény­tervezettel kezdődött. A PIPA (Protect Intellectual Property Art) törvényjavaslat az intellektuális tulajdont hivatott védelmezni, a másik jogszabálytervezet pedig az illegális letöltéseket szabályozó SOPA (Stop Online Piracy). Ez utóbbi törvény elsősorban a szórakoztatóipar termékeinek a jogi védelmét tette volna lehetővé. Ám e két törvényjavaslat oly mértékben felkorbácsolta a kedélyeket a felhasználók és némely szolgáltató között, hogy a Kongresszus elhalasztotta azok tárgyalását. Január 18-án több nagy látogatottságú weboldal – köztük a Wikipedia – ideiglenesen beszüntette a működését, ilyen módon hangot adva tiltakozásának.
Ezzel azonban nincs vége a történetnek. Amíg ugyanis zajlott a huzavona a Kongresszusban, addig az FBI bizonyítékokat talált a világ legnagyobb fájlmegosztó weboldala, a MegaUpload ellen. A vezetők őrizetbe vételét nem is időzíthette volna jobban a Szövetségi Nyomozóiroda. Kim Dotcomot, a Mega­Upload fejesét ugyanis új-zélandi villájából, pazar születésnapi partijáról rángatták ki a kommandósok – akár egy akciófilmben. A vád bűnszervezetben való összeesküvés, polgári és büntetőjogi szerzői jogsértés, pénzmosás, 500 millió dolláros károkozás. Az FBI határozott fellépése kártyavárként omlasztotta össze az évi több százmillió dollárt termelő piacot. A többéves börtön és a milliós bírságok hatására sorra zárnak be vagy próbálják kifehéríteni magukat a kisebb-nagyobb fájlmegosztók. A szó­rakoztatóipari lobbi, azon belül is legfőképpen Hollywood, alig egy hónap alatt totális győzelmet aratott az internetes kalózkodás egyik lábát jelentő fájlcserélő oldalak fölött.
A digitális világháború pedig folytatódik: 2011. október 1-jén pedig Ausztrália, Kanada, Japán, Marokkó, Mexikó, Új-Zéland, Szingapúr, Dél-Korea és az Egyesült Államok aláírta a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást (ACTA), melynek célja a neten fellelhető kalóztartalmak elleni hatékony fellépés. Ehhez az egyezményhez 2012 januárjában az Európai Unió és 22 tagállam is csatlakozott, köztük Magyarország. Az EU-tagok közül egyelőre nem írta alá a megállapodást Németország, Lengyelország, Litvánia, Szlovákia és Csehország.
Sokan azonban szkeptikusak az FBI és az új törvények kíméletlen módszereivel szemben. Úgy vélik, hogy ez hatékony lehet a közvetlen letöltést nyújtó oldalakkal szemben, ahol a konkrét felelősöket meg lehet nevezni, de a megosztás döntő részét lebonyolító torrent technológia esetében – ahol a fájlokat maguk a felhasználók cserélik egymás között – ugyanolyan hatástalan lesz, mint az eddigi próbálkozások. A megoldást végső soron csak az „internetcenzúra” jelenthetné, ami viszont rendre elbukik a szórakoztatóiparnál is nagyobb lobbierővel rendelkező Google és Facebook, na meg persze a teljes internetes közösség felháborodásán.

Tavaly augusztusban közöltünk interjút Rácz Ödönnel, a Bécsi Filharmónia és Operaház szóló nagybõgõsével. Az azóta eltelt idõben szerencsére nem állt meg az élet körülötte, sõt, tovább öregbítette és emelte a magyar muzsikusok jó hírét a világban.

Újévkor például már negyedszerre játszhatott az újévi koncerten a Bécsi Filharmónia zenekarral. A hagyományosan kitüntetett figyelemmel kísért műsort 47 televízió közvetítette, így közel 200 millió ember látta az adást. Rácz Ödön itt játszotta el Rimszkij-Korszakovnak A dongó című művét, melyet ugyan már több hegedűs világszerte rekordidő alatt eljátszott, de Rácznak minden eddigi rekordot sikerült megdöntenie – méghozzá nagybőgővel! Ezzel minden valószínűség szerint bekerül a Guiness Rekordok Könyvébe. (Szerényen megjegyzi, hogy David Garett – aki a világ egyik legkáprázatosabb technikájú előadóművésze – 74 másodperc alatt játszotta el, míg neki „csak” 64 másodpercre volt szüksége ehhez a teljesítményhez. Emiatt az újévi koncert után néhány hangversenyen már úgy konferálták be, mint a világ legvirtuózabb zenészét!)
Az újévi koncert más szempontból is mérföldkőnek számít a fiatal bőgős életében. A műsor keretén belül ugyanis bemutatkozhatott a négy éve megalakult héttagú együttesével, a The Philharmonicsszal is. A zenekar népszerűségét jól jelzik eddigi előadásaik a világ nagy fesztiváljain, a már lekötött fellépések egész sora, hiszen (az opera- és a filharmonikus koncertek mellett) a Ravenna fesztiválra is készülnek, ezenkívül egy szentpétervári és egy nagy kínai turné vár a zenészekre. A világ egyik legrangosabb komolyzenei kiadója, a Deutsche Grammophone adta ki első nagylemezüket, amely a Fascination Dance címet viseli. A lemez elsősorban azoknak szól, akik csak most ismerkednek a komolyzenével, és szívesen hallgatnak akár vezetés közben, akár szabadidejükben nívós és szórakozató muzsikát a Bécsi Filharmonikusok művészeitől egy nagyon tehetséges zenekar tolmácsolásában. (Megemlítendő még az a különlegesség is, hogy a zenekar hangzása egyedülálló, mivel a két első hegedűs eredeti Stradivarin játszik, míg interjúalanyom, Rácz Barnabás, egy nagybőgőkészítő mester hangszerét szólaltatja meg.) A Fascination Dance Ausztriában jelenleg a klasszikus kategóriában harmadik a toplistán, és a kiadó szerint jó esélye van, hogy aranylemezzé váljon. Rácz Ödön azonban sajnálja, hogy a magas euróárfolyam és az áfa miatt nehéz lenne itthon is eladni, egyelőre nem is került Magyarországon bolti forgalomba.
A kiváló nagybőgős elmondta, hogy azzal a céllal indították el az együttest, hogy a Bécsi Filharmónia zenészeiként eltérjenek a kulturális hagyományoktól. A zenekar tagjai a nap huszonnégy órájában a nagy klasszikus zeneszerzők műveit játsszák, ezért úgy gondolták, hogy az ő színvonalukon játszanak egy kis dzsesszt, tangót, népzenét, klezmert.
Nagy hangsúlyt helyeznek a klezmer zenére, mivel hiszik, hogy ez a jövő zenéje – Rácz Ödön keresztény emberként és az általa „csodálatosnak és fantasztikusnak” tartott Hit Gyülekezete tagjaként hiszi, hogy a klezmer örökké szólni fog, hiszen sok dal kifejezi az egyetlenegy Isten létezését, aki örökkévaló; így egy olyan zenéről van szó, ami által az emberek lelkét ebben a sötét világban egy kicsit megvidámíthatják. A jó hírek között Rácz megemlíti még, hogy „hála Istennek, kaptam egy felkérést a bécsi Gramola lemezcégtől egy önálló szólólemez elkészítésére, ami még ebben az évben kapható lesz, és nem csak Ausztriában”.
Ennyi pozitív történés után a magyar bőgős felidézte Fehér Sándort, a hajóbalesetben elhunyt hegedűművészt, akit jól ismert, mivel édesapja és a gyerekmentő hegedűs apja sokat játszott együtt. „Egyszer három hónapig is együtt laktunk velük Egyiptomban. Sándor egy olyan roma származású hegedűművész volt, aki mindig a tökéletességre törekedett. Jószívű, jóindulatú, intelligens embernek ismertem meg. Jobban örültem volna annak, ha Fehér Sándorra az emberek úgy emlékeznének, mint egy kiváló hegedűs, és nem mint egy hajóbaleset áldozata” – teszi hozzá.
Szomorúan említi meg, hogy sajnos Magyarország szégyene, hogy az interneten egy ilyen haláleset kapcsán is tucatnyi rasszista megjegyzést olvasott. Nem szeretne egyet sem idézni, de felháborítónak tartja, hogy Magyarországon a politika és a média csak uszítja az embereket egymás ellen.
Szerinte nagyon könnyű egy tévés közvetítőkocsiba beülni, és egy világvégi faluba lemenni, majd a cigány családok szegénységét mutatni: azt, hogy milyen körülmények között élnek, és több száz bűncselekmény közül egyet kiragadni, és nyilvánosság elé hozni, hogy „persze, ezt is csak cigány tehette”.
„Elmondhatom, hogy az együttesünkkel több magyar cigánydalokból felépített művet játszunk, és a közönség nemzetközileg elfogadja, sőt, az egyik legnagyobb sikert hozza az együttes számára.”
Ezek az esetek nem csak őt töltik el rosszkedvvel. Január végén a Bécsi Filharmonikusokkal a salzburgi fesztiválon játszott, amikor Schiff Andrással találkozott. Nagyon meggyőzőek voltak a szavai számára, amikor is Schiff elmondta, hogy nekik, művészeknek is fel kell szólalni, ki kell állni a rasszizmus ellen, hiszen ők azok az emberek, akik nap mint nap több ezer ember előtt mutathatják meg zenei tudásukat. Rácz Ödönnek a világhírű zongoraművész meg is jegyezte, hogy valószínűleg Magyarországra nem fog többet jönni koncertezni az ország kemény rasszismusa miatt.
„De a nagy zenei világban Kínától Amerikáig, akivel csak találkozom, mindenki ezzel kezdi: »Ödön, halljuk, mi folyik Magyarországon. Miért nem tesztek ti, elismert nemzetközi hírű zenészek valamit az ügy érdekében?« A válaszom: »Fogunk!«”